A depresszió tünetei

A depressziót nagyon sokan nem tartják betegségnek, holott a mentális betegség is éppen olyan betegség, ami ráadásul még sokkal súlyosabb problémákhoz is vezethet. A depresszió tünetei ráadásul idejekorán felismerhetők és gyakran nem is kell gyógyszeres kezeléssel enyhíteni őket, elég csak hozzá egy kicsit nagyobb odafigyelés a család vagy a barátok részéről.

A depresszió tünetei ugyanakkor egyben általánosak is, így például lecsökken a figyelem és a koncentrálóképesség, megfogyatkozik az önértékelés, valamint az önbizalom, a páciens jellemzően pesszimista lesz és mindenben csak a rosszat látja, minden történés után bűntudata lesz, a betegnek pedig magára és másokra nézve is ártalmas gondolatai támadnak, melyek akár tettekben is megnyilvánulnak. A depresszió tünetei közül az egyik legrosszabbnak az alvászavar tekinthető, ami az étvágycsökkenéssel együtt csakhamar még labilisabb idegállapotba sodorhatja a pácienst, ami a tünetek felerősödéséhez, végül pedig az ártalmas gondolatok önmaga ellen fordításához vezethetnek. Egy depressziós ember hangulata általában egyáltalán nem változik, de jellegzetes napi ingadozást mutat a rossz és a még rosszabb között. Időben történő felismerésével a betegség egyszerűen kezelhető.

A  tünetek igencsak általánosnak nevezhetők, így sokszor még közvetlen családtagjainkon sem vesszük észre az egyértelmű jeleket, holott ezek – együttesen jelentkezve – mégis egyértelműek. A depresszió tünetek közé sorolható például az általános rossz hangulat, amikor a betegek még a legvidámabb pillanatokban sem tudják kimutatni érzelmeiket, így teljesen elveszítik az örömre való képességüket.

A depresszió tünetek között általánosnak tekinthető a napi tevékenységek iránti érdeklődés teljes hiánya, így a páciens még a korábban örömmel végzett dolgokat is unottan, szomorúan csinálja. Ezzel együtt a depressziótól szenvedő embereknek lecsökken az önértékelési szintje, a beteg elveszíti önbizalmát, de jelentkezhetnek súlyos alvászavarok, bizonyos esetekben pedig aluszékonyság is, amit lecsökkent koncentráció és korlátozott gondolkodás is jellemez. A depresszió tünetek között árulkodó jel lehet a testtömeg változása, ami elhízással vagy kóros fogyással is együtt járhat, de az agitáció, az ingerlékenység, valamint a szexuális élet iránt elvesztett érdeklődés is ide sorolható. A depresszió legsúlyosabb stádiumában szenvedő betegek gondolataiban egyre gyakrabban jelenik meg a halál és az öngyilkosság iránti vágy.