Hólyagsérv tünetei

A cystocele vagy hólyagsérv tünetei elsősorban a hölgyeket érintő betegség, amelynek esetében a hüvelyfal, illetőleg a rajta elhelyezkedő húgyhólyag közötti kötőszövet kitágul vagy valamilyen oknál fogva megsérül. A betegség könnyen diagnosztizálható, főleg azért, mert a hólyagsérv tünetei közül a legáltalánosabbnak a fájdalom tekinthető, amely teljesen általánosan, vizeletürítéskor vagy szexuális aktus során is felléphet.

A hólyagsérv tünetei lehetnek még a hüvelyben könnyedén kitapintható duzzanat, az idegentest érzete, amely hosszú állást követően erősödhet, de előrehaladott állapotban már a hüvelybemenet előtt is megjelenhet, fekvő testhelyzetben pedig eltűnhet. A páciensek éppen ezért szoktak arról beszámolni, hogy olyan érzésük van, mint egy tojáson ülnének.

A hólyagsérv tünetei egyértelműsíthetők abban az esetben is, ha lehajolásnál, köhögésnél vagy emelésnél kellemetlen, feszítő érzés érkezik a hüvely felől, illetőleg, ha vizeletürítés után is megmarad az inger. A hólyagsérv meglétére utalhat még továbbá húgyúti fertőzések egyre gyakoribb kiújulása, valamint a gyakori vizelési inger, ami gyakran akár a vizelet elcsöppenésével is együtt járhat.