A legtöbb daganathoz hasonlóan a prosztatarák tünetei sem jelentkeznek abban az időszakban, amikor a betegség még hatékonyan és sikeresen gyógyítható. Szinte egyáltalán nincsenek a betegségre utaló korai panaszok, éppen ezért a legtöbbször csak véletlenül, már áttétes állapotban vagy más betegségek kivizsgálásakor derül fény a betegségre. A prosztatarák tünetei – nagyon enyhe formában – csak az úgynevezett korai stádium után mutatkoznak meg és többnyire nem is jellemzőek a betegségre.
A prosztatarák tünetei általában a jóindulatú prosztata megnagyobbodásra jellemző problémákat produkálják, így többek között vizelési panaszokat, de ezek általában a gyógyszerek hatására egyáltalán nem enyhülnek, vagy csak nagyon kis mértékben. A prosztatarák tünetei lehetnek még a szerv megnövekedése, de előfordulhat, hogy daganatos elváltozások jelentkeznek a húgyhólyagban vagy a húgycsőben, így jelentkezhet véres ondó, véres vizelet és általános húgycsővérzés is. A daganat, amennyiben áttétes lesz és a környező szövetekbe is behatol, képes tompa deréktáji fájdalmakat okozni, illetőleg a felső húgyutak pangását, tágulatát, esetenként csontfájdalmakat, csonttöréseket is.