A daganatos betegségek tünetei egyáltalán nem általánosíthatók egyszerűen, hiszen a daganat típusától függően, gyakran személyenként is változik, hogy milyen tüneteket produkál egy adott ráktípus. Éppen ezért jelent problémát gyakran a betegség idő előtti diagnosztizálása, illetőleg hatékony kezelése is. A tünetek ugyanis gyakran már csak akkor jelentkeznek, ha súlyos szövődményeket okozott a betegség, amit csak fájdalmas és nagy kínokkal járó kezelés segítségével lehet visszafordítani.
A daganatos betegségek tünetei mindemellett gyakran egyáltalán nem egyértelműek és még kevésbé nyilvánvalóak. Vannak tünetek, amelyek már a kialakulás előtt jelentkeznek és előjelként szolgálnak, de a legtöbb tünet – főleg az árulkodó jelek – már csak akkor jelentkeznek, ha a daganat súlyosan előrehaladott stádiumban van.
A daganatos betegségek általános tünetei a fáradékonyság, a megnövekvő alvásigény, a hőemelkedés vagy láz, a hirtelen súlyvesztés, valamint az általános betegségérzet. Ha ezeket együtt tapasztaljuk, minden esetben haladéktalanul forduljunk orvoshoz, lehet, hogy még nem nagy a baj, de az is lehet, hogy igen. A daganatos betegségekkel nem szabad viccelni!